Text
Becsei Roland, emlékszel még,
mikor burkoltál, költöztettél, zenéltél ?
2010 óta kéz a kézben járunk,
a rögös úton, mely a mi világunk.
Nevettünk sokat, néha összecsaptunk,
de mindig egymás karjaiban maradtunk.
Mint két hullám, mely külön fut a vízen,
de a parton újra összeér szelíden.
Te vagy a támaszom, ha jön a sötét,
a biztos pontom, ha az élet nehéz.
Szívem otthona lettél, örök menedék,
Mert te vagy a dal, mi bennem él,
a történet, amit a szívem mesél.
Nyúl… emlékszel még a csanádi zajra,
a Dunapart mentén a nyaralóra?
A földesútra Dunafalva felé,
vagy a sétákra a határ felé.
És Bolyban, mikor a plexire nyomtad a feneked,
én meg majd’ megfulladtam, úgy nevettem veled.
Segítettük egymást, mint két erős gerenda,
mely a ház súlyát együtt tartja.
Te vagy a támaszom, ha jön a sötét,
a biztos pontom, ha az élet nehéz.
Szívem otthona lettél, örök menedék,
Mert te vagy a dal, mi bennem él,
a történet, amit a szívem mesél.
A lánykérés… még most is mosolyt csal rám,
papírzsebkendős dobozban hoztad a csodát.
A lakodalmunk forró volt, izzadtunk, mint a lovak,
de a szívünk könnyű volt, mert egymásra találtunk .
Elhagytuk a fészket, újat építettünk,
mézeskalács házikóval, Vilmossal nevettünk.
A gaztenger közepén vett telek lett az álmunk,
ahol otthont teremtettünk, s egymás mellé álltunk.
Aztán jött Boróka, s láttam benned,
elsőszülöttként megdobogtatta apai szíved.
Két kezünkkel épült a ház és az udvar,
bosszúságból, reményből lett a mi csodánk hamar.
Majd megszületett Boti, s tudtam rögtön,
hogy te leszel a példaképe minden körön.
A férfi, akire felnéz majd tiszta szívvel,
mint napra, mely minden reggel a sötétet viszi el.
Te vagy a támaszom, ha jön a sötét,
a biztos pontom, ha az élet nehéz.
Szívem otthona lettél, örök menedék,
Mert te vagy a dal, mi bennem él,
a történet, amit a szívem mesél.