Te nekem

Szeretlek mint nap a holdat,
Ahogy ezek az percek is elmúltak
Szeretlek mint kard az elszálló vért
Ahogy a testem mindig félt

Remegett a tudattol lehet más vagy
Mint a reménytelen harc a szív és az agy,
Között. Érzések ezreit engedtem szabadon akkor
Mint mikor körmöm a vallba lakkolt

Gondolatok kinoztak éjjelente mivel minden egyes esetben érzékeltette
Nem fáj mi ismeretlen csak mit nem tudsz
Nyugodj meg, majd te is mész, inkább lassan futsz

Szeretlek mint mikor a föld alatt égő kövek fúrják felszínre magukat
Ahogy a föld megreped és felépítik saját falukat
Szemed felé égve lángra lobban
Nincs más ki téged szeret nálam jobban...