Text
Lassan véget ér megint egy év,
pezsgővel locsolod az emlékek árva virágait,
pedig sok mindent feledni kellene,
hagyni a virágokat elsorvadni, elszáradni.
Hisz minden szirom egy-egy nap,
vértől ázott, bánattól illatos,
nem volt sok napsütés, leginkább fekete
éj volt, és féltem egyszer majd eltapos.
Érdes bakancstalpa alatt elporladok,
A küszöbön túl, a kétely virágzik,
fagyos ég alatt csend, és bánat,
meg ezernyi kérdés, válasz meg sehol,
folyóvá növi magát, és csak árad, csak árad.
Óvatosan lépek, mégis elsodor,
ledöntenek a hullámok,
fejem felett összecsapnak,
lehet a végén belefulladok.
Egy új év ismeretlen világába zuhanok.