Text
[Verse 1]
Üres az ágy, a falakon árnyék, néma a ház, csak kattog az órád
Kifut az időnk, de nem futok érted, szétcsúszott minden, elvitte a sóvárgás
Kávé a kézben, keserű szájíz, bennragadt mondat, nem jön ki a szólás
Rajzolt jövőnk egy gyűrt papírdarab, benn a fiókban, elvérzett a próbálás
Fotók a telón, törlöm a képeket, nézem a szemed, de már csak egy fóliás
Elcseszett este, a fejembe költöztél, hiába zárom, maradsz mint a bólintás
Az ajtó becsukva, te bennem maradtál, kifújt a szél, de itt maradt a forgás
Hideg a csempén a reggeli lépés, a lábnyomom olvad, de csontig ér a fagyás
Hibáztattalak, aztán magam marcangoltam, gurul a bűn, de rám áll a dobás
Mások karjában keresel oltalmat, nálam meg csak visszhangol a szobaszag
Párnámba ordít a tegnapi veszekedés, bennem a hangod, mint repedt kazettaszag
Magány vacsorája, üres a túloldal, néz rám az asztal, hogy hol van az asztalpár
Csend a tányéron, hideg a leves, sós a könnyem, ez lett a fűszer, a kajaszag
És ahogy nyelem, éget a torkom, bennem a múltunk, ez lett a falat, a falatláz
[Chorus]
Ha menned kell, hát menj, ne nézz vissza rám
A szívem már nem bír több hibát
Fájnak a szavak, mint száz késszúrás
Egyedül maradok, ez az én büntetésmár
Ha menned kell, hát menj, széttép a hiány
A falak közt kering a régi vallomás
Kiürült a szoba, kihűlt a világ
Magány kopog benn, ez az én valóság
[Verse 2]
Kint megy az élet, bent áll az idő, fáradt a tükör, nem ismer a profilkép
Kérdezem magamtól, mi lett belőled, aztán visszakérdez: benned mi a profilkép
Szétestünk lassan, nem volt robbanás, csak millió repedés, csendes a szóképlet
Minden nap vitt egy darabot belőlünk, észre se vettük, hogy fogy a közös sztorikép
Más ágyban ébredsz, másnak mesélsz rólam, nyersz pár poént, hogy „túl komoly a srác a múltból”
Én meg itt ülök a tegnapi pólóban, bámulom a foltot, amin rajtad aludt múltkor
Megtanultam, hogy hiába tiszta a szív, ha koszos a kéz, ami eldob egy emberi múltat
Megtanultad, hogy mindig lesz tartalék váll, ha lejár a régi, cseréled a szívedet újra
Szívtam a füstöt, mint kifogást régen, „majd jobb lesz holnap”, de ugyanaz a lusta vihar
Ma már nem hiszek abban a mesében, hol happy end vár, csak rajzolom a durva vihart
Túl sok az este, mikor elképzelem, hogy megállsz a kapunál, és visszafordul a tested
Aztán felébredek, üres a lépcsőház, csak a lépteim k