Csak egy vándor vagyok

Csak egy vándor vagyok

Én nem vágyom a magasba,
porladó rögökön járok,
a kietlen pusztában szabad vagyok,
s hagyom lelkemet, szabadon szálljon.

Fejemen ócska kalap,
ingem elszakadt régen,
cipőm orrán befúj a szél,
a szegénység lett a bérem.

De minden, mi szép, az enyém,
a kéklő égi óceán,
a könnyező nyári fűz
egy rohanó folyó oldalán.

Enyém a lepke selyem röpte,
szorgos hangyák rohanása,
virágporos méhek tánca,
és enyém anyám áldása.

Mert minden éjjel megölel,
szellőkarjában, mint gyermek, alszom el,
rám hullnak csillagkönnyei,
s némán egy régi dalt énekel.

De hajnalban eltűnik, elszáll a dal,
párás szemekkel ébredek,
új útra indulok, a messzi integet,
s a szakadt ing alatt a bú szorítja szívem.