Mindig várni kell

Mindig várni kell

Lépni porba, lépni sárba,
hideg házba s várni másra,
várni csendre, néma szóra,
ál arcra és a valóra,
várni csak úgy hisz nem jön el,
hallgatni a csendbe, bár nem felel,
égre sóhajtani egy keserves imát,
csókolni utolsó lába nyomát,
szellőt követni száraz ágak között,
s érteni sóhaját ha vihartól nyögött.

Mert várni kel az örökre, a jóra,
várni egy könnybe ázott szóra,
mi simogat, hisz megérinti lelkemet,
egy szív dobbanásba égett felelet,
és futni kezd a láb, hisz ott fény ragyog,
kijutni az árnyékból, tudni, hogy vagyok,
levetni az ócska jelmezem,
akkor majd az új ruhámat felveszem,
s ott állok majd, mint egy bárd, ki az igazról énekel,
pedig tudom jól, még akkor is, ott is, várni kel.