Probréma

Egyszer majd jobb lesz e világ,
ha mindenki lerakja a digitált.
Visszatér végre a régi rend,
hol szív és szó kéz a kézben ment.

Korrupt a rendszer, korrupt az ország,
halálba fut sok megtört sors már.
Háború, éhínség, harcok, robbanás
kik élnek, azokban sincs sok maradás.

Ember az embernek falkája lett,
a gazdag nevet, a szegény megvet.
A politikus lop, de nincsen ára,
a bűn ma már csak egy újabb szokás mára.

Gyerekek sírnak, de nincs, ki hallja,
az apa üt, az anya csak hajtja.
Sokan az utcán találnak ágyra,
a porba írják nevüket fájva.

Szerbe, italba menekül test,
a lány az álmát pénzért veszti el.
A rendőr hatalma gőgben ég,
s ha bánt, te hallgatsz – nincs más, csak fék.

Egyszer majd jobb lesz e világ,
ha mindenki lerakja a digitált.
Visszatér végre a régi rend,
hol szív és szó kéz a kézben ment.

Imára kulcsolnak kezet az égre,
de odafent is csak csend a bére.
Nem jön felelet, nem jön kegyelem,
az ember a farkas – testvér helyett.

Hazudni, csalni, taposni kell,
aki becsületes, az el is vesz.
A “szeretlek” mára már valutává vált,
csak az számít, hogy mennyid áll.

Gyereknek érték lett a szeretet helyett,
tisztelet nincsen – csak pénz és szerep.
Ha más a bőröd vagy más a ruhád,
kinéznek, mint rongyot a szakadó ház.

A digitál világ lett isten nekik,
a lájk az etalon, s a való nem elég.
Gyerekek ugranak felnőtt szakadékba,
mert az életük vége a kiút ma.

Egyszer majd jobb lesz e világ,
ha mindenki lerakja a digitált.
Visszatér végre a régi rend,
hol szív és szó kéz a kézben ment.