Text
Ébred a város, én fáradtan nézek,
Ránk borul az ég, a remény már régi emlékek,
Az ünnepi szavak rég üresek lettek,
Fizetésünk zsugorul, csak álmodunk a rendről,
Egy országért küzdeni, de mindenki csak hátrál,
Tűrjük némán a büszkeségünk árát.
Hol a becsület? Hol van a hűség?
Csak parancs és ígéret, de nincsen már tűz ég,
Alacsony a morál, vezetők csak néznek,
Kompromisszum a válasz, ha kérdéseket kérnek.
Mi maradt nekünk, miért küzdünk még?
Egy honvédség álma lassan semmivé lett rég.
Kik felettünk ülnek, azok sose látnak,
Papírokból ítélnek, nem a valódi világnak,
Szavakat hintenek, de tettekben nem állnak,
Könnyen mondják, hogy kitartás kell, de a sorsunk már sivár,
Az erőnk lassan fogy, a lelkünk megfagy,
Kihez forduljunk, ha senki sem hallgat?
Hol a becsület? Hol van a hűség?
Csak parancs és ígéret, de nincsen már tűz ég,
Alacsony a morál, vezetők csak néznek,
Kompromisszum a válasz, ha kérdéseket kérnek.
Mi maradt nekünk, miért küzdünk még?
Egy honvédség álma lassan semmivé lett rég.
Nem vágyunk többre, csak egy kis becsülésre,
De a szavak csak üres zajok, nem tesznek a népért,
Az őszinte harcos lassan megkopik,
És az elvárások árnyékában a büszkeségünk elcsitul.
Ígértek sokat, egy jobb jövőt nekünk,
De az ígéretek mögött csak ürességet lelünk,
A szolgálat áldozat, a hűség szent fogadalom,
De pénz és remény nélkül már csak álmodozás marad.
Hol a becsület? Hol van a hűség?
Csak parancs és ígéret, de nincsen már tűz ég,
Alacsony a morál, vezetők csak néznek,
Kompromisszum a válasz, ha kérdéseket kérnek.
Mi maradt nekünk, miért küzdünk még?
Egy honvédség álma lassan semmivé lett rég.
Csendes az éj, és csendben lépünk,
De a szívünk mélyén még reményre építünk,
Ha jön majd egy nap, mikor szólít a hívás,
Talán újra lángra lobban a régi igazság.