Text
Sűrű vízben süllyedek, távolodó parttal,
Levegőmet kiszorítva erős akarattal.
Víznek édes íze vonzó, nem a lég, mi számít,
Elmélyülő gondolatom kihasználva csábít.
Utam egy irányba vezet, sötét távba vészen,
Mégis, mintha csillámokkal égne lenn a mélyben.
Édes lé, hol megfulladok, sötét fény a párom,
Mindeközben könnyebülök, nem lesz végső álom?
Fogyó szusszanásom helyett víznyelés, mi járhat,
Valamiért ahogy nyelek, a levegő várhat.
Csillámból is egyre több jut, fényessé lesz minden,
Uszonyom nőtt kopoltyúval, megtréfál az Isten?
Felúszok hát lélegezni, s meglátom a partot,
Mégsem vágyok mélyet szívni, inkább nyelek kardot.
Új alakhoz új környezet? Kérdezem magamtól,
Nem értem, hogy mi a furcsa, értetlenség tombol.
Kinn a parton fulladoztam, akár itt a lében,
Utóbbiban elmúlt minden, s élvezem a létem.
Hallá lettem, morfózisom mégsem kristálytiszta,
Miért fulladtam a parton, a levegő ritka?
Eszembe jut régi emlék, döbbenettel állok,
Kopoltyúim rég ott lógnak, amit most használok!
Nem szárazra teremtettek, víz az én világom,
Ezt az édes nedűt nyelem, lenti fény lesz párom.