Lebegő asztal

(vers 1)
Csendben emelkedik az asztal, a valóság súlya itt nem nyom már.
Az illúzió öleli át a teret, és a gravitáció csak egy rég elfeledett jelenet.
(Refrén)
Lebeg az asztal, mint egy álom, Hol a határ, hol a vég, hol az illúzió?
Érzed, hogy itt valami más, de a varázslatban nincs válasz, csak hallgatás.
(Vers 2)
A kéz finoman mozgat, vezet, de a titkot sosem árulja el neked.
Egy pillanatra elhiszed, hogy tudod, de a lebegés csak újabb titkokat hordoz.
(Refrén)
Lebeg az asztal, mint egy álom, Hol a határ, hol a vég, hol az illúzió?
Érzed, hogy itt valami más, de a varázslatban nincs válasz, csak hallgatás.
(Híd)
Tükörképek, elmosódott fény, a valóség itt köddé válik, mint egy sötét regény.
A lebegés a súlytalan világ, mind csak része a nagy játék csodájának.
(Bridge)
Ne kérdezd, hogy hogyan, miért, csak figyeld, ahogy az asztal száll a térben,
mert néha jobb hinni a csodákban, mint megérteni, mi rejlik a látszat alatt.
(Refrén)
Lebeg az asztal, mint egy álom, Hol a határ, hol a vég, hol az illúzió?
Érzed, hogy itt valami más, de a varázslatban nincs válasz, csak hallgatás.
(Outro)
A lebegő asztal elfárad lassan, te még mindig keresed a titkot a hangan.
de a varázslat mindig előtted jár, s te ott maradsz, ahol az illúzió tart fogva már.