Jányok

842

Musik skapad av Mariann Magony med Suno AI

Jányok
v3.5

@Mariann Magony

Jányok
v3.5

@Mariann Magony

Text
Na nézzük csak meg hogy kik vannak itt, a kolegákról most írok valamit. Kivel is kezdjem el hát nem is tudom, meg is van hát Tinával fogom. Fuh de rüheltem ezt a lányt a pofálya irritált, még egy ekkora parasztot nem baszott a világ. Kiderült hogy amúgy jó fej és normális, így lett az egyik legjobb komám is. Na rá nem sokra jött hozzánk Brigitta. Fuh nem volt a szívem csücske ő se elsőre, mikor feszt vigyorgott azt kívántam inkább bőgne. Na de ő is komám lett egy idő után, csak meg kedvelte a pofám. Bár vizzel meg cigivel párszor le húzott, de reggel mikor látta hogy arcom még nyúzott, kávéval várt amit az arcomba húzott. Na jött Judit a rokon lelkem már, egy fél év után ideje volt tán. Ennek is nagyon nagy a pofája, na meg a teliholdas picsája. Most jön Ildi a kemény asszony, csak egyszer pofán ne basszon. Mindig nyomja a hónap dolgozója, azt is meg csinálja ami nem az ő dolga. Brigi anyukája is itt van már velünk, lehet kicsit unja már a fejünk. Még nem menekült el tehát bírja, legalább a lányát néha le órdítja. Isten hozott édes Piroskááánk, veszem észre neked is van nagy szád. Még új vagy itt de jó arc ahogy látom, ennyi volt nincs több rím a számon. De így imádlak titeket,a fene a jó fejetek.
Musikstil
Szikla

Du kanske gillar

Cover av låten Żona
v4

Skapad av Rafał Król med Suno AI

Cover av låten Misericordia Hermosa
v4

Skapad av Yesidjunior Fernández salas med Suno AI

Cover av låten ไข่เจียวมื้อเดิม
v4

Skapad av พีระพล เกตุประทุม med Suno AI

Cover av låten Noc Należy Do Nas
v5

Skapad av slawomir med Suno AI

Relaterad spellista

Cover av låten RÓŻA ZE STALI
v5

Skapad av slawomir med Suno AI

Cover av låten Kochaj mnie tak
v5

Skapad av Jerzyna K med Suno AI

Cover av låten CON TE -Reggaeton / Latin Pop
v4

Skapad av fabrizio sperduti basi karaoke med Suno AI

Cover av låten نصبُ الحكاية
v4

Skapad av Asmaa Hesham med Suno AI