Meghalok

Meghalok
Kicsikét szűk a világ nekem Keresem benne még a helyem Nem látom tisztán a holnapot Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok Félig telt poharak az asztalon Ha úgy tartja kedvem néha beleiszom Szólj rám ha egyszer véletlen, Összefutnánk egy másik életben.Meg fogok halni. Ez egy gondolat, ami az elmém mélyén ott motoszkál, és bekúszik létezésem réseibe, mint az ajtó alatt szivárgó füst. Kicsit szűk a világ számomra. Érzem, ahogy a falak összezáródnak, a levegő egyre sűrűbbé válik a bizonytalanságtól. Még mindig keresem a helyemet benne, mint egy magányos utazó, aki egy ismeretlen városban bolyong, kétségbeesetten keres egy jelet vagy utalást, ami hazavezethet. De hol van pontosan az otthon? Néha úgy érzi, mintha csak délibáb lenne, amely a távolban csillog, de mindig elérhetetlen. Nem látom tisztán a holnapot. Minden homályba burkolózott, a mai kor homályába burkolva. Az élet kanyargós labdákat dob, én pedig megremegek, elbújok az ismeretlen súlya alatt. Mi van, ha a mai az utolsó? Mi van, ha megadom magam a félelmeim súlyának? Lehet, hogy ma meghalok ettől, gondolataim súlyától vagy a bensőmet markoló könyörtelen szorongástól. Halandóságom maró emléke, egy árnyék, amely követ engem