Megálmodott templom

759

Музыка создана Ákos Gyulai с помощью Suno AI

Megálmodott templom
v4

@Ákos Gyulai

Megálmodott templom
v4

@Ákos Gyulai

Текст песни
Szikrája Istennek csiholta vágyakat,
Erősödjön benne olyan nagy akarat,
Megálmodni házát az Örök Istennek,
Hol majd kíséretként angyalok lebegnek.

Képzeletét hívta fel a Mennyországba,
Látogasson hozzá az égi otthonába.
Angyalokat lásson a fényben ragyogni,
Dicséret fényében mindig csak dalolni.

Ami különös volt szeretet formája,
Szeretetet látni ez volt Ég csodája,
Szeretet ragyogott szeretet fényében,
Szeretet dala szólt égi szelídségben.

Aztán visszaküldte álmodjon sok képet,
Álom országában keresgéljen szépet,
Valami hasonlót, mit odafent látott,
Találjon szépeket, melyre mindig vágyott.

Építsen templomot, eddiginél szebbet,
Országnak földje ilyet még nem termett.
Fából épüljön meg Istennek a háza,
Hová csodás fénye a lakóját várja.

Megálmodott templom, álomnak temploma,
Büszke nemzet lelkét magában hordozza.
Benne fog dobogni élő fának szíve,
Embernek a hitét örökké hirdetve.

Angyalok fogják a templomot védeni,
Isten dicsőségét mindig is zengeni.
Három fehér tornya hirdeti majd nekünk,
Mennyekhez az utat itt kell majd keresnünk.
Стиль музыки
melancholic acoustic violin, harp, acoustic viola counterpoint, pentatonic minor scale, slow rubato rhythm,haunting authentic folk ballad,baritone

Вы могли бы

Кавер на песню Barnabás
v4

Создано пользователем Emese Bebesiné с помощью Suno AI

Кавер на песню Vow of Glass
v4

Создано пользователем Диана с помощью Suno AI

Кавер на песню Лена пятьдесят пять
v4

Создано пользователем Gregor trer с помощью Suno AI

Кавер на песню Let Me Bleed
v4

Создано пользователем Henrietta Fodor-Pécsi с помощью Suno AI

Похожие плейлисты

Кавер на песню Pirlallo
v4

Создано пользователем Paola Paleari с помощью Suno AI

Кавер на песню Meli
v4

Создано пользователем Jumbo Auto с помощью Suno AI

Кавер на песню
v4

Создано пользователем Jonas Väyrynen с помощью Suno AI

Кавер на песню على بابك
v4

Создано пользователем Mohamed Ameen с помощью Suno AI