Текст песни
Láttam egy virágot, csak két szirma volt,
fejét keserű bánat húzta a mély felé,
talán még a könnye is kicsordult,
tudta, ha elveszti őket,
nem csak a szépség vész el, ő maga is.
Láttam a felhő halványkék arcát,
ahogy mogorva szürkére változott,
a bárányok félve messze szaladtak,
haragos ráncok gyűltek homlokán,
ezernyi villám botjával verte a földet,
s én nem találtam sehol menedéket.
Láttam a faluvégen azt a kivert vén ebet,
bundáját bogáncsok fonták,
vérét nyüvek szívták,
hátán sűrűn táncolt a bot,
csak bolyongott,
néha kapott egy kis maradékot,
épp csak annyit, hogy éljen.
Láttam egy arcot a tükörbe,
egy képet, min átszáguldott az idő,
ráncokat szántott mélyen,
nyomait ezernyi harcnak,
és a beforrt sebek
emlékként nyíltak, és bújtak,
a szív legmélyebb zugába, és sírtak.
Láttam a keresztet,
gyertyaláng táncolt körötte,
de a hideg márvány
egy más világot takart.