Letra da música
Szürkén lopakodik az este,
szobám magányában rám köszön,
kint a házak ablakában már,
ezernyi apró fénybogár gyúl,
megdorgál a sötét, igaztalanul.
Egyedül vagyok gondolataimmal,
a végtelen semmit markolom,
kezeim közül kifolyik az idő,
éjszaka tündére táncra kell,
sarkantyúja csillagszikrákat ver fel.
Csak fekszem ágyamba, mint aki meghalt,
levegőt is alig veszek, fülembe dobol a nesz,
halk zörej, egy lepke szárnycsapásai
némán karcolják az ablak üvegét,
s hallgatom a múló percek egyhangú ütemét.
Képzeletem kell útra most,
átsiklik a végtelen homályán,
belekapaszkodik a láthatatlan felhő
bársony takarójába, csillag gombok ragyognak rajta,
bár a távoli pirkadat ostorcsapása már hajtja.
Kopogtat a hajnal, itt az ébredés,
hosszú éjszaka alatt csak ráncaim szaporodtak,
a tükör valós képe kigúnyol,
ismeretlennek tűnök magamnak,
a Nap fényfogai, mint veszett kutyák, belém harapnak.
Mogorva reggel, már vártalak,
álmatlan kínjaim mérgezték éjszakámat,
de te jöttél, mint megváltó,
fényglóriát raktál életem köré,
s kérem, maradjon nekem örökké.
Mert félem az éjszakát,
mikor a csend élesen hasít belém,
a magány tövis virágai,
testem izzadt gyöngyein remegnek
és agyamba a múlt képei csendben leperegnek.