Cigánydal

Álmomban sárgák a lángok, és a torkom is füstös lett,
Hé, ne siess! Hé, hé, ne siess! A reggel még bölccsé tehet,
De a reggel rég nem olyan, már sosem olyan víg,
Szívod hát megint éhgyomorra, vagy iszol,
amennyit bírsz, újra, újra.

Még egyszer, még kétszer, még százszor,
és sokszor, sokszor, sokszor,
És sokszor, sokszor, sokszor, sokszor,
Még egyszer, te ki vagy? Még egyszer, te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmi sem az.

Kocsmákban zöld füst, fehér szalvéták.
Koldusnak, bohócnak mennyország,
De nekem, a madárnak, kalitkám.
A templomban bűz és félhomály.
Papok szívják a tömjént, hé, barátaim, nézzetek ide!
Még a templomban sem, még az Úr előtt sem,
nem úgy megy, ahogy kéne.

Mászok a hegyre lihegve, ne változzon semmi se!
A tetőn állt egy égerfa, a hegy alatt egy meggyfa,
Legalább a hegyoldal borostyánnal legyen tele.
Micsoda örömöm lenne benne!
Na, valami, valami még kéne!

Át a mezőn, a folyó felett. Sötét van, sehol az Isten.
A selymes réten búzavirágok.
Hosszú az út, amin járok,
Az út mellett sűrű erdő, telis-tele boszorkánnyal,
Az út végén ott áll a vérpad, a bárddal.

Lovak táncolnak a porban,
lassúak, kezesek, lusták,
Az út mentén minden tönkrement, a templom,
a kocsma, semmi se szent!
Semmi sem olyan, semmi sem az,
Hé, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, barátaim.
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Hé, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne, barátom.