Szélcsend

Villámokat szór ma ránk az ég fenn,
tombol a világ, de bennem szélcsend
van belül, mert átéltem már százszor,
hogy maga után fényt hagyott a zápor.
Úgy érzem, magamra hagyott a világ,
attól félek, hogy túl messze van, aki lát.
Attól félek, hogy túl messze van, aki vár,
attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár.
Az életem mérleghinta,
és mindig beleülök,
ha sok volt a sötét és előjön a fény,
az árnyékom elől is menekülök.
Keresem az igazamat,
sokan zivatar alatt is pompáznak,
és az igazam, hogy addig nem lesz vége,
amíg a fejemben bombáznak.
Van, kinek az anyagiak
számítanak csak, és maga miatt
szorul a kötél, ha rohad a gyökér,
de kívül a szirmai tavasziak.
A külső a pénz, de a belső béke –
Van, ki addig hajtja a világot,
ameddig el nem hajtja a népe.
Villámokat szór ma ránk az ég fenn,
tombol a világ, de bennem szélcsend
van belül, mert átéltem már százszor,
hogy maga után fényt hagyott a zápor.
Úgy érzem, magamra hagyott a világ,
attól félek, hogy túl messze van, aki lát.
Attól félek, hogy túl messze van, aki vár,
attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár.
Mikor rám szakad a felhő,
túl sok a gyűlölet
körülöttem, mint sűrű erdő,
de magamban nem tűröm meg.
Ömlik a kamu a fejemre, mégis
tudom, hogy bűvölet, délibáb –
veszek egy levegőt, és azzal űzöm el.
Talán a bűnöm ez, a kétely
ha a holnap úgy jön,
hogy még az ördög fűzöget,
akkor sem engedem túl közel,
ha már a vállamon üldögél,
akkor sem fújunk egy követ,
én maradok eltökélt,
velem tovább nem jöhet
velem tovább nem jöhet
Villámokat szór ma ránk az ég fenn,
tombol a világ, de bennem szélcsend
van belül, mert átéltem már százszor,
hogy maga után fényt hagyott a zápor.
Úgy érzem, magamra hagyott a világ,
attól félek, hogy túl messze van, aki lát.
Attól félek, hogy túl messze van, aki vár,
attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár.