Szanyi Temető Fényei

Leszállt az este Szany határán,
Csend pihen a régi sírkert falán,
Ezernyi gyertya lobban halkan,
Emlékek élnek minden lángban.

A kövek között halk szél jár,
Múlt és jelen egymásra talál,
Neveket őriz minden fejfa,
Szeretteink nyomát sosem hagyja.



A szanyi temető fénybe öltözik,
Ezer emlék csendben ragyog itt,
Gyertyák lángja őrzi az éveket,
Szívünk mélyén élnek a szeretettek.

Akik elmentek, nem tűntek el,
Az emlékezés útján velünk jönnek fel,
Minden fény egy néma üzenet,
Hogy a szeretet örökké velünk marad meg.



Rokonok állnak a sírok előtt,
Testvérek idézik a régi időt,
Házastársak szemében könny ragyog,
Miközben a múltból egy mosoly visszacsillog.

A csend ma többet mond a szónál,
A szív beszél minden virágnál,
Mécsesek fénye az égig ér,
S egy pillanatra minden emlék hazatér.



A szanyi temető fénybe öltözik,
Ezer emlék csendben ragyog itt,
Gyertyák lángja őrzi az éveket,
Szívünk mélyén élnek a szeretettek.



A csillagos ég alatt ma este,
Az emlékezés összeköt minket,
Nincs olyan távolság, nincs olyan év,
Mely elszakíthatná a szeretet kötelékét.



A szanyi temető csendbe burkolózik,
Ünnepi gyertyák pompájában fényesedik,
Minden láng egy történetet mesél,
Minden emlék örökké bennünk él.

A szanyi temető fénybe öltözik,
S az emlékezés szelíden ragyog itt,
Amíg egy gyertya világít odalent,
A szeretet soha nem ér véget.