Az est varázsa-ária

Aludni tér a Nap, a fény királya,
Sötétet lehel az est, és álmokat terem,
Az égi messzeségben, kék lepelben,
Fényeket gyújt a csillagok világa.

Mesél nekem az álmos éjszaka,
Csillagokat nézek felhők fölött,
Halkan dúdol a csend a fák között,
Mámort kever az esti dallama.

Langyos szellő bujkál a fák között,
Majd megpihen a gyönge ágakon,
S repül tovább a szellő szárnyakon,
Nyugalmat lel, mit álmos éj szövött.

Az égen most ezernyi fény ragyog,
Emléket ébreszt az esti fényben,
Idő sodort el sorsot, múltat, éltet,
Hol kerestük a közös csillagot.

Ámulva nézem fénylő csillagom,
A csillagösvényt a végtelenben,
Hol örök táncunk él a képzeletben,
Átölelném a drága csillagom.

A sűrű éjben lenyugszik a táj,
Lehunyt szemmel fentről integetsz,
S míg elcsitul a sajgó, néma vád,
A csillagunkon újra itt lehetsz.