hazajutott

1. versszak
Túl sok tél maradt mögötte,
Túl sok ajtó csapódott be.
Túl sok szó volt, ami vágott,
Túl sok kéz, ami nem vigyázott.
Évtizedek terhe a vállán,
Néma sebek minden éjszakán.
Mosolygott, mikor összetört,
Mert nem volt senki, aki fölemelt.
Előrefrén
És azt hitte már,
Hogy nincs hely ezen a földön,
Ahol nem kell harcolnia
A következő napért.
Refrén
A sírok között nem volt vád,
Nem volt múlt, ami visszaránt.
Csak a csend ült mellém némán,
Mint aki mindig rám várt.
És ahogy a nap lebukott,
Valami bennem hazajutott.
Nem a hely talált meg engem,
Hanem azok, akik bennem élnek.
2. versszak
Ott állt a földön, amely őrizte
Azok nyomát, akikből született.
Akik talán sosem ismerték őt,
Mégis végig fogták a kezét.
A fák között nem volt ítélet,
Nem kérdezte senki, mit vétett.
Nem kellett erősnek látszania,
Nem kellett többé magát tagadnia.
Előrefrén
És a csendben végre hallotta,
Mit nyomott el benne a világ:
Hogy szerethető akkor is,
Ha összetört száz darabra már.
Refrén
A sírok között nem volt vád,
Nem volt múlt, ami visszaránt.
Csak a csend ült mellém némán,
Mint aki mindig rám várt.
És ahogy a nap lebukott,
Valami bennem hazajutott.
Nem a hely talált meg engem,
Hanem azok, akik bennem élnek.
Bridge
A család néha nem azokból áll,
Akik mellettünk élnek egy életen át.
Hanem azokból, akik a vérünkben járnak,
És a legsötétebb úton is hazavárnak.
A szeretet néha nem hangos szó,
Nem ígéret, nem lobogó.
Csak egy érzés egy régi sírkőnél,
Hogy végre valahová tartozol.
Utolsó refrén
Ratkovo csendje még benne él,
Mint hajnal előtt az első fény.
És bár a múltja örökre vele marad,
Már nem lánc, csak megtett út marad.