Ezüst

szétszórtad hajszálaid, sokáig őszültem veled
kört rajzolsz magad köré te különös egyetlen egy
varázshang hagyja el testüregeid, hogy meg ne tudjalak
megszédülök beléd, kitört kerék lett minden pillanat

az erkélyen hányszor léptünk holdat, most vacogsz
hányszor írtuk meg újra a vizet, voltak jó napok
ajtódra lánc került, az ablakodra vastag csonthártya sánc
alagút lettem, bányatárna, meggymag, sárga ház

hagyjuk lógva ezt az időt, tesz-vesz város ránk hagy
hogy biztosan elérjük a széleket, valahol még fagy
hurokba lábam, a csapda csalt lépre, de kiszínezel
mi lesz a vége ha mindent elvesztünk, elélvezel

rágj, én is ráglak, hosszú emlékeink vérerén
rés nyílik, fogj egy marékra mert nem vagy elég
rossz kenőccsel gyógyítsd magad, majd fölázom
és mi idetart vagy odaszorít, végül kiszanálom