Szeretlek

2015. június hatodika, a kértek alatt vártalak,
A naplemente aranyfénye lassan simogatta a tájat.
Ott ültem csendben, s minden gondolatom te voltál,
A szívem már előre dobogott, mintha tudta volna, hogy jössz már.Aztán megjelentél a fekete, zörgő, csattogó paripáddal,
És abban a pillanatban megállt körülöttünk a világ.
Ahogy köszöntünk, az izgalom végigfutott rajtam,
Mintha a sors súgta volna: most kezdődik minden, ami igazán számít.Egyetlen kérdésből csók lett, s a szívem hazatalált,
A világ hirtelen szebb lett, minden fény nekünk állt.
A holdfényben lassúztunk, összebújva csendesen,
És azóta is érzem: te vagy a mindenem.„Megpuszillak?” — kérdezted halkan, félmosollyal az ajkadon,
És mire kimondtad, már csókba simult a vallomásod.
Ott értettem meg, hogy egyek vagyunk, hogy hozzám tartozol,
Hogy a szívem minden dobbanása a tiédhez igazodott.A holdfény alatt táncoltunk, mintha csak ránk figyelne az ég,
A karodban otthon voltam, és minden perc egy új remény.
És tudtam, hogy inkább vagy velem, mint bárhol máshol a világban,
Ez volt a legszebb bizonyosság, amit valaha kaptam.Egyetlen kérdésből csók lett, s a szívem hazatalált,
A világ hirtelen szebb lett, minden fény nekünk állt.
A holdfényben lassúztunk, összebújva csendesen,
És azóta is érzem: te vagy a mindenem.Anyudnál festettünk, színek közt nevettünk,
A szívem minden szavát neked adtam, szerelmesen, őszintén.
Anyumnál a szilvafa alatt csókot loptál tőlem,
És én nem bántam — minden pillanatot a szívembe véstem.Aztán lassan elköltöztettél, és új otthon lett a közös életünk,
Minden nap egy új fejezet, amit veled ír a szívünk.
Azóta is melletted vagyok, és minden nap újra érzem:
Szeretlek, életem — te vagy a kezdet, a jelen, és a végtelen.Egyetlen kérdésből csók lett, s a szívem hazatalált,
A holdfény, a tánc, a csend — mind örökre hozzánk állt.
És ma is érzem minden lélegzetemben:
Te vagy a mindenem.