A fény, amit itt hagytál

Az első padban félve ültem,
reszketett bennem a világ,
egy halk szó volt csak minden kincsem,
és Ő hitt bennem tovább.

Mikor elrontott minden álmom,
és túl nehéz volt a nap,
Ő ott állt csendben a háttérben,
mint fény az ég alatt.

Nem csak betűt, számot adott,
hanem hitet és erőt,
egy gyermek szívében örökre
Őrzi majd az időt.

Mert vannak emberek, kik nyomot hagynak bennünk,
egy mosollyal átírják a sorsunk csendesen.
Ha egyszer messze sodor majd minket az élet,
az út végén is ott lesz a neve szívünkben.

És bár a percek elszállnak, mint az őszi szél,
a szeretet, mit kaptunk, örökké bennünk él.
Ő nemcsak tanított…
hanem emberré tett minket.

Volt, hogy könnyeket rejtettünk,
és senki nem látta azt,
de Ő a csendből is megértett,
mikor fájt a hallgatás.

Egy biztatás, egy apró mondat,
egy kéz a váll fölött,
néha ennyi kellett csak ahhoz,
hogy újra higgyünk magunkban.

Mert nem a könyvek lapjain él
az igazi tudomány,
hanem abban, ahogy szeretni
megtanított minket talán.

Mert vannak emberek, kik nyomot hagynak bennünk,
egy mosollyal átírják a sorsunk csendesen.
Ha egyszer messze sodor majd minket az élet,
az út végén is ott lesz a neve szívünkben.

És bár a percek elszállnak, mint az őszi szél,
a szeretet, mit kaptunk, örökké bennünk él.
Ő nemcsak tanított…
hanem emberré tett minket.

Egyszer majd felnőttként visszanézünk csendben,
egy régi tanterem ablakán át…
és megértjük végre,
hogy valaki ott akkor
észrevétlenül jövőt adott át.

Mert vannak emberek, kik örökké velünk járnak,
minden kimondott szóban tovább élnek még.
És ha ma könny csillan itt a szemek sarkában,
az a hála csendje… és a szereteté.

Köszönjük, hogy hittek bennünk újra meg újra,
mikor félve indultunk az élet útjain.
Amit ma szívből mondunk,
az örökké így marad:

Tanárnak lenni…
egy életet megérinteni.