[Verse 1] Isten veled, én most megyek csukódik mögöttem a ház csend kúszik fel a lépcsőkön fáradt, kóbor varjú kiált
Búcsúzom tőletek, elhagyott életek szétszórt levelek az idő haván konyhaasztalon kihűlt tea egy kanál még ferdén áll
[Chorus] Mára csak egy fájó gondolat maradt mint szálka a tenyeremben ragadt mindössze csak azt tudom hogy többé már nem tudhatom fogom-e látni mosolygó arcodat ahogy rám vársz a kapuban fogom-e hinni, hogy nincs harag vagy csak a hátam nézi az alkonyat
[Verse 2] Megállok még egy percre kint a küszöbön reszket a cipőm pár kavics koppan a zsebemben emlék, amit sosem vetek el (hey)
Képeket húzok le a falról porfelhő száll, keringve táncol elfelejtett születésnap egy torta gyertya nélkül áll
[Chorus] Mára csak egy fájó gondolat maradt mint szálka a tenyeremben ragadt mindössze csak azt tudom hogy többé már nem tudhatom fogom-e látni mosolygó arcodat ahogy rám vársz a kapuban fogom-e hinni, hogy nincs harag vagy csak a hátam nézi az alkonyat
[Bridge] Mi lesz veletek, ha nem leszek ki rakja helyre a csöndet benn ki mondja ki, amit nem merek amikor minden szó idegen
Egy név a postaládán marad egy kulcs, amit senki sem keres egy kérdés, ami nem szalad csak bennem futja körbe a teret
[Chorus] Mára csak egy fájó gondolat maradt mint szálka a tenyeremben ragadt mindössze csak azt tudom hogy többé már nem tudhatom fogom-e látni mosolygó arcodat vagy elfakulsz, mint régi lap és hogyha egyszer visszanézek lesz-e még helyed bennem, vagy marad a hallgatás
Stijl van muziek
Melancholic Hungarian art-pop ballad; intimate piano and sparse strings under a fragile male vocal, building in the chorus with subtle pads, distant toms and soft choir pads. Start with close-mic whispery tone, bloom into a soaring but restrained hook on the title line, then fall back to a hushed, exposed final image.