Miskolc

Erdős völgyek között megbújik a város,
Szél súgja halkan: itt mindenki álmos.
Hűvös, szürke hajnal ül a háztetőkön,
Miskolc ébred lassan, füstös ködben.


A harmincötös zörög, visz a gyár felé,
Arcok az ablakban, mind ugyanaz a kép.
Zötyög az út alatt a tegnap súlya még,
És a reggel íze: egy újabb nehéz hét.

És várjuk a sípszót, hogy végre szóljon már,
Hogy szabad legyen a lélek, ne csak a gyár.
Egy korty élet, egy kis tűz a vérben,
Miskolc dobban bennünk, minden rokkzenében.


A gyár előtt lángos, olaj szaga száll,
Forró reggeli, mit a két kezed kínál.
Zsíros papíron álmodik a nap,
Míg görnyedten menet közben falatozgat.

A kapunál tömeg, mindenki csak vár,
A sípszó hangjára feszül az egész gyár.
És mikor megszólal, mint elszabadult ár,
Egyszerre indulunk, haza pályázunk már.


Árnyaskertben sör, fél deci rummal ég,
Röhögünk és a gond egy percre odébb lép.
Kossuth mozi árkádja hív délután,
Négy forint van a fehér jegycédulán.


Lakótelep fénye villog a szememen,
Botorkálok haza, keresem a helyem.
Egy cím, egy ajtó, egy álom vár még rám,
Alszom hajnalig, hogy kezdjem újra tán.