Túl szép volt

egy őszi estén néztél rám,
és hirtelen csendesebb lett a világ.
a szemedben láttam a holnapot,
és elhittem minden szép szavad akkor.
A kezed szorosan fogta az enyém,
azt mondtad,mellettem maradsz örökké,
és én nem féltem többé semmitől,
mert azt hittem megvédsz mindentől.
De lassan halkult minden szó,
a "vigyázok rád" már nem volt jó,
és amit örökkének hívtunk rég,
egy nap alatt véget ért.
A terveinkről többé nem beszéltél és hideg lettél,
én még kapaszkodtam beléd,
de te már teljesen elengedtél.
Mondd, mikor azt mondtad, szeretsz,
akkor is félig már elengedtél?
Vagy csak én hittem jobban benned,
mint amennyire te bennem hittél?
Szerettelek tiszta, vak hittel,
most tanulok élni csendes szívvel,
az „örökké” bennem él tovább,
de nélküled már nem talál hazát.

Ha egyszer még eszedbe jutok majd,
remélem érzed, mit hagytál ott,
mert valaki egyszer igazán megkedvelt,
és te voltál az, akit mindennél jobban szeretett.