Noémi

Az én Otthonom Noémi
(Verze 1)
Nem volt filmzene, csak egy sima nap,
mégis benned fordult át az életem nagyra.
Nevettél, és hirtelen rájöttem,
hogy minden komoly tervem csak felvezetés volt hozzád.
Nem hercegnő vagy meséből,
és én sem fehér lovon jöttem.
De valahogy mégis király lettem,
mióta a kezed az enyémbe tettem.
(Refrén)
Noémi, te vagy a reggelem fénye,
a kávém íze, ha túl korán érne.
Ha morcos vagyok, csak rám nézel,
és máris tudom, hogy nincs mitől félnem.
Noémi, ha bolond az egész világ,
mi akkor is nevetünk rajt’ egy nagyot, igaz?
Mert bármerre visz az út, bármi vár,
az otthonom nem egy hely — hanem te vagy már.
(Verze 2)
Szeretem, ahogy rám szólsz néha,
hogy „ne hagyd már itt a zoknid megint”.
És ahogy közben mosolyogsz,
mintha tudnád, hogy úgyis megölellek megint.
Szeretem, ahogy álmodsz nagyot,
ahogy tervezed a holnapot.
És hogy ha néha elbizonytalanodom,
te akkor is hiszel bennem nagyon.
(Refrén)
Noémi, te vagy a reggelem fénye,
a csendem békéje, ha zaj érne.
Ha elfáradok, benned pihenek,
a világ összes harca után megérkezem.
Noémi, ha egyszer ősz lesz a hajam,
és lassabban lépek majd melletted az utcán,
akkor is ugyanígy fogom a kezed,
mert veled minden nap újra kezdem.
(Bridge – könnyed, mosolygós)
Nem ígérek csillagport az égre,
de csinálok palacsintát hétvégére.
Nem vagyok tökéletes, ez tény,
de szeretni téged? Abban világbajnok lennék.
(Utolsó refrén – nagy, boldog)
Noémi, te vagy a nevetésem hangja,
a jövőm minden terve rajtad van rajzolva.
Ha újra kéne választanom százszor,
százszor téged kérnélek fel táncra.
Mert bármerre fordul az élet kereke,
én mindig ott akarok állni melletted.
Nem kell több szó, nem kell nagy fogadalom:
te vagy a boldogságom. Pont. Nagyon.