Szőke herceg

Szöke haja fénylik a nap alatt,
szemüveg mögött egy világ szalad.
Száz gondolat, ezer kérdés,
nem mindig fér bele a csendes kérés.
Szófogadatlan néha, tudom jól,
ajtót csap, ha fáj, ha szól a múlt.
De a szíve tiszta, mint az ég,
csak még keresi, ki is ő valójában rég.

Mert ő még gyerek, bár már nagyobbnak látszik,
nevetne, futna, míg az idő nem számít.
Érzékeny lélek, szeretni való,
akkor is fény, ha néha árnyékba húzódó.

A könyvek várnak, de nem hívják őt,
más álmok viszik, amerre dől.
Érdekli minden, ami él, ami száll,
csak az iskolapad túl szűk neki már.
Szülei nézik, féltik nagyon,
akkor is szeretik, ha fáj a szó.
Megbántotta őket, igen, megesett,
de a szeretetük sosem lett kevesebb.

Mert ő még gyerek, csak időbe zárva,
egy tisztelettudó szív próbálna szárnyra.
Hibázik néha, de jót akar,
csak még nem élte ki, ami benne maradt.

Egyszer majd megérti, visszanéz,
és látja, mennyi kéz kísérte végig az út szélén.
A sok türelem, a csendes hit
mind érte volt, minden percig itt.

Mert ő egy kincs, még ha viharos is,
egy szőke fiú, aki szeretni tanít.
Ha felnő egyszer, majd elmondja talán:
„Köszönöm, hogy hittetek bennem igazán.”