A küszöbön túl

A küszöbön túl

A fehér falak között megállt az idő,
sápadt arcokon félelem ül,
folyosón a fertőtlenítő szaga,
és a kórterem pofája el nyel végül.
Látom más arcán a fájdalom barázdáit,
a csendet, mi a kórterembe ásít.

Léptek koppannak a padlón,
nővérek vívjak harcukat
a láthatatlan gáton,
mosolyuk csak fáradt villanás,
kezükben gyógyír,
szívükben a hivatás.

Itt lelassul az idő,
és percről, perce gyógyul,
a sebeken szárad már a vér,
erekben lüktetve szalad az élet,
egy padon ülve várva a papírra,
mi megnyitja a hazafelé vezető utat.

…..és a kapu mögöttem,
halk morajjal bezárul,
minden nehéz percet benn hagyok,
mélyet szívok a hűvös szélből.

Bár a testem még fáradt,
de minden lélegzet egy új ígéret
minden lépés egy új út,
mi a gyógyulás felé vezet.