Körben ébred

Lassú a léptem, földet ér a lábam.
A Föld tart engem, nem kell sietnem.
Anyám hangja zúg a csontjaimban,
ősi dallam, ami hazavezet bennem.

Nincs hova menni, nincs mit keresni,
itt és most elég megérkezni.
A testem tudja, a lelkem figyel,
csendben vagyok, és végre élek.

Lélegzem be, emlékszem rád.
Lélegzem ki, elengedem, ami fájt.
Testem templom, szívem tűz,
itt vagyok most, nő vagyok, tiszta és élő.

Körben ülünk, kéz a kézben.
Szemünk mélyén ezer emlék él benn.
Dobban a Föld, dobban a szív,
amit kerestem, már bennem hív.


Sebek voltak, igen voltak,
mind tanítottak, nem bántottak.
Minden könny egy szent vízcsepp,
lemossa rólam, amit nem vittek el.

A csend mögött ott volt a hangom,
most már nem rejtem, nem hallgatom.
A hang rezgés, az igaz ima,
ha megszólalok, gyógyul a világ ma.

Lélegzem be, erő vagyok.
Lélegzem ki, szabad vagyok.
A szívem nyitva, a testem él,
a női erő bennem kél.

Körben ülünk, hajunk a szélben.
Az idő megáll ebben a térben.
A Hold mosolyog, a Nap figyel,
a nő emlékezik, és felemelkedik.

Ha remegsz, nem vagy egyedül.
A kör megtart, nem enged el.
Ha elfelejtenéd, ki vagy te,
mi emlékezünk helyetted.

Körben ülünk most és mindig.
Nő a nőért, szívig, csendig.
Ami eltört, újra egész,
a nő feláll, és emlékezik.

Ahh…
lélegzem…
itt vagyok…
elég vagyok…