Fények a magasba

A szív szemében ott látom őt, múltat és jelent,
Majd a jövőt, jelenti két szeme számomra,
Lelkéből fények szállnak a magasba!

Egy elfásult harang az utolsót kongja,
De feltöri hangja, föl a magasba!
Föl jut az égbe, az isteni fénybe, hogy
Onnan zuhanjon élete tövébe!

Utolsó hangja az életet kongja, s
Az élet szavát röpíti föl, a magasba!
Az élet szavát, mely titkon suttogja,
Ne add fel újra, ne hagyj fel a múltra!

Ne add az életnek szavaid,
Ne engedd veszni éned, gondolataid!
Ne engedd az elveid üressé tenni,
Ne engedd az életért önmagad feledni!