GYula és a WOW

Hétfő reggel, csörög a teló, felveszem, mondom: „Szia!” Gyula szól, hogy van egy kis dolga, „Majd hívlak, puszi-pá!” Várok türelmesen, telnek a percek, a monitorom vakít, Mert a WoW az erősebb hívás, ez a tény már engem szakít. Discordon fent van, de a hangja messze, mint valami szellem, Gondolom, most farmolja a goldot, vagy valami nagy fejjel harcol éppen. A kávém kihűl, a székem már kinyúlik a fenekem alatt, Kérdezem: „Gyulám, mi a pálya, mi van már a karaktereid alatt?”

Ó, Gyula, te WoW-betyár, várni rád már a végzetem, A közös kaland ma is elmarad, míg a legendás lootot keresed. A gombjaid csattognak, zúg a raid-kiáltás, de ránk nincs időd, Mikor érkezel? Mert én már untam a várást, gyere már, segítőd kell!

Mondtam neki tegnap: „Ma este belevágunk egy komoly küldetésbe!” Gyula bólintott, hogy persze, persze, de a wow-os élet édesebb. Jött a válasz, hogy „Meg kell ölni egy sárkányt, ami húsz órás quest,” Tudom, fontos, de a barátságunk is az, ne menjél el, test! Nézem a profilt, online, de távol, nem olvassa az üzenetet, Biztos most egy eposzkardot talált, és közben nagyban színezett... A guildje hívja, a WoW az első, én meg itt állok fél lábon, Mikor térsz észhez, Gyula? Mikor jössz ki a bűvös várából?

Ó, Gyula, te WoW-betyár, várni rád már a végzetem, A közös kaland ma is elmarad, míg a legendás lootot keresed. A gombjaid csattognak, zúg a raid-kiáltás, de ránk nincs időd, Mikor érkezel? Mert én már untam a várást, gyere már, segítőd kell!

Lehet, hogy holnap... Lehet, hogy holnapután... Vagy majd, ha a legutolsó boss is megadta magát... De tudd, hogy hiányzol, a közös gaménak kell élet! Gyula, Gyula, hagyd a WoW-ot, most itt az én igéret...