Füstbe ment esték

(Verze 1)
Régi idők, mikor fiatal voltam,
Kézben a sör, cigivel a sarkon,
Haverok körbe, nevetés szállt,
Nem volt gond, csak a pillanat járt.

Utcák fénye, régi lámpák alatt,
Beszéltünk arról, mit hoz a nap,
De a holnap sose érdekelt minket,
Csak az éj, meg a füst, ami körbevett.

(Refrén)
Füstbe ment esték, nevetés, zaj,
A kocsma előtt még egy utolsó baj,
Cigi a kézben, sztori a szánkban,
Éltünk, testvér, ahogy csak lehetett bátran.

(Verze 2)
Tört sörösüveg, emlék a földön,
Kacagás, hangok, minden öröm,
Léptünk az éjben, csattogott a cipő,
A város hallgatta, ahogy élünk idő.

Nem volt nagy terv, se pénz a zsebben,
De ott volt minden, amit szívből tettem,
A csapat a hátam mögött, mindig ott,
Ez volt az élet, nem is kellett több ok.

(Refrén)
Füstbe ment esték, nevetés, zaj,
A kocsma előtt még egy utolsó baj,
Cigi a kézben, sztori a szánkban,
Éltünk, testvér, ahogy csak lehetett bátran.

(Bridge)
Most már csak füst az, ami maradt,
Az emlékek közt lassan elhalad,
De ha becsukom a szemem, látom még,
Az éjjeli utcát, és a régi zenét.

(Refrén – zárás)
Füstbe ment esték, haverokkal együtt,
Nevettünk hajnalig, mindenről beszéltünk,
Cigi, sör, és az élet íze,
Ott maradt a múltban — de bennem él mégse.