Hasadás

Napszemüveg mögé
rejtem a zokogást,
fáj, hogy muszáj.
Embereket keresve
emberek elől bújok a
tömegbe,
Arcomon szemem a hang,
Tóduló könnyem
helyettetek hull,
ssok apró lélekharang -
sSüss perzselj napsugár!
Fekete volt a tél,
Ssötét a nyár.
Égesd párává könnyemet,
madarak,
fonjátok be kuszált
hajamat!
Ettől majd arcomból
kacagás robban,
felhőkig, égig,
vagy elér a szívig,
vagy mint egy szélkapta sárkány,
valahol fennakad.

Ó, de régi vers.