Sosem hitted el

Megyek az utcán, nézem nyüzsgő fiatalok,
magam látnám bennük, mondanám neked, mit akarok.
Érzem a város illatát, nélküled kézenfogva jár a csend,
kezed kezemben keresem, hangod fülemben cseng.
Várom, hogy újra halljam, hisz jobb élőben ez a zene,
alvó állapotból rögtön felébresztene.
Szólva hozzád, hiányzik bársonyos sóhajod varázsa,
lelkedből fakadó kétkedés hatása.
Nincs bennem gyűlölet, harag, vagy ilyesmi,
miattam nem fogod magad csalódásnak kitenni.
Már szétszórtam lelkem minden izzó parazsát,
nem vetted észre, hogy lelkedhez odajárt?
Add vissza kezed a kezembe, tedd ezt meg nekem,
megtörne az átok, eltűnne a félelem.
Tudom, hogy mire vágysz, még sincs rá akarat,
magadnak húztál fel taszító falakat.
Maradni magányban, nem old fel terheket,
várjak addig, míg más kincsre lelhetek?
Nekem az voltál, mélyből feltárt gyémánt kehely,
hiába éreztettem veled ezt, sosem hitted el.