Gödör

Kedd van... roppant meleg,
Arcomról a víz is sûrûn pereg,
Déli nyárban tündöklõ fény,
Sok lesz ebbõl, bírni kemény.
Gubbasztok a mély gödörben,
Föld alatt egy nagy köldökben,
Alig száll már fel a pára,
Várok egy segítõ társra.
Kijutnék a mélybõl gyorsan,
Segítségért tollbamondtam,
Nem volt ki azt mind leírja,
Hallgatásba fakult líra.
Semmi baj... még tudok várni,
Megtanulok majd kimászni,
Többet ennél nem tehetek,
Hõségemben megfeneklek.
Meditálásom felzaklat,
Léptet hallok, erre kaptat,
Csak nem õ jön, kire vártam,
Kihúz innen, kart nyújt bátran.
Erõsödõ jártát hallván,
Elernyedek gyökér karfán,
Bútorzatom megtámaszt jól,
Erõ nélkül hangom nem szól.
Kiáltanék nagy tüdõvel,
Üveget törö erõvel,
Ami kijön azért hallat,
Ember többet most nem kaphat.
Szítok hagyja el a számat,
Gödör fogság alkot kádat,
Nem kérek már én a jóból,
Mentsetek ki a fogóból!
De a léptek elgyengülnek,
Toppanások porba ülnek,
Reményvesztve görnyedek le,
Karfám alá helyezkedve.
Újabb este köszönt én rám,
Meleg napot eltakarván,
Egyre hûsebb lesz az éra,
Melegbõl vált csendeség ma.
Talán újabb hetven hét jõ,
Hetvenhét, vagy hetven hétfõ,
Nem adom fel, amíg élek,
Megvárom, míg jön egy lélek.
Kedd volt... az idõ pereg,
Holnap vár a nyári meleg,
Déli nyárban tündöklõ fény,
Napsütés és makacs remény!