Pofonok

Nem tudom!
Nem tudom, miért van az,
Hogy én mindig csak adok!
S egy jó szó nem sok,
Vissza azt sem kapok!
Miért kell nekem mindig tűrni,
Mosolyogva meghajolni!
Bántó szavak s tettek helyett
Egy ölelést sem kapni!
Sokat várok én?
Nem hiszem!
Csak azt szeretném,
Hogy valaki magamért szeressen!
Vagyok, aki vagyok,
Néha bolond, néha gyenge!
De én mindig őszintén mondom
A véleményem bárki szemébe!
Nyíltságom a vesztem,
Naiv vagyok s hiszek!
Pedig az élet tudatta már velem,
Senkinek se higgyek!
Megfogadtam sokszor, azt adok,
Mit kapok!
Mégis mindig elgyengülök,
S aztán újra földre huppanok!
Arculcsapásként ért egykét pillanat az életben,
Ne bízzak mindenkiben!
Hátamba a kést ők állítják bele!
S mosolyogva néznek aztán a szemembe!
Okulnom kellene,
S a hibákat nem elkövetni,
Magamra, csak Önmagamra figyelni!
Mindent csak pozitívan s boldogan megélni!
Nevetni, nevetni, nevetni!
Nem tudom,
Nem tudom, lehet-e így élni,
Lényeg, hogy meg fogom próbálni!
Megteszek majd mindent azért,
Hogy az életem boldog
S kiegyensúlyozott legyen!
Leszek kicsit önző,
S nemet mondok majd, ha azt úgy érzem!
Nem biztos, hogy jónak látják majd ezt körülöttem,
De ha nem tetszik a válaszom, a véleményem,
Nem kell egyetérteni velem!
Nem kell mindig beállni a sorba,
Kell, hogy én legyek a magam ura,
Egyik kedvenc dalom:
"Nem leszek senkié"
Így teszek majd én is!
Kiállok az elveimért!
Szerelem, szeretet,
Boldog pillanatok!
Sok-sok gondtól bajtól távolodni akarok!
Pozitív érzések, töltések kellenek,
Hogy bírjam a további életet!
Mert bírnom kell!
Mert élnem kell,
Sosem adhatom fel!