Úgy játszunk mint megannyi kisgyerek, Az élet közös játszótér. Felnövünk egészen, mire rájövünk: a mászóka nem is az égig ér. Ha fúj a szél fázunk, és összekapaszkodunk, Álmodunk jó meleg szobát. S számoljuk gépiesen a múló éveket, Ahogy lassan tűnnek a múltba át, Végtelen. Úgy játszunk mint megannyi kisgyerek, Civódunk apró dolgokon. Félünk hogy elszalasztunk fontos dolgokat, Hisz minden perc egy újabb alkalom. Arcunk is változik észrevétlenül, Nagypapák leszünk vagy nagymamák. S játszunk a gondolattal milyen igazán, Ha a múltba lépünk innen át, Hirtelen