Félelem és Egység

Félelem volt, míg külön néztem,
egység lett, mikor átöleltem.
Egyedül volt, porban hevert,
a kétség fogta mindkét kezet.

Szeretetcsepp hullott arcára,
mosoly fakadt a magány dacára.
Emelte fejét, nyújtotta kezét,
Megláttam a szomjazó szívét.

Félelem volt, míg külön néztem,
egység lett, mikor átöleltem.

Most már együtt haladunk, egységben.
Utunkat rójuk a szeretetösvényen.
Az akadály mindig lehetőség,
Együtt megoldva életreszóló ajándék.

A szeretetcsendben egymásban bízunk,
minden pillanatban új csodát hívunk.
Már nem a hiányból kapcsolódunk,
szívünk tág tere lett a mi kulcsunk.