C&C

Két rács mögött két szív dobog,
évek óta várják a holnapot.
Az egyik kék, szemében csend,
Ciri tudja, milyen a végtelen.
Három tél múlt el odabent,
minden nap csak reményt jelent.
Mégis hiszi, egyszer jön valaki,
aki azt mondja: „Most már hazamegyünk, kicsi.”
Ott áll Castor, még szinte gyerek,
fekete-fehér, csupa szeretet.
Tíz hónap minden álma még,
egy család, ahol végre hazatér.
Egy napon két mosoly érkezett,
Robi és Zita nyújtott két kezet.
Nem kérdezték, honnan jöttök,
csak azt mondták: „Most már velünk jöttök.”
Mert minden kutyának jár egy otthon,
egy kéz, ami simogat minden nap.
Nem számít a múlt, sem a könnyek sora,
a szeretet mindent újraírhat.
Ciri és Castor, most már együtt mentek,
a menhely kapuja mögött marad minden seb.
Robi és Zita lett a családotok,
és végre hazataláltatok.
A régi félelmek lassan elszállnak,
minden reggel új reményt hoz rátok.
Két póráz indul ugyanazon az úton,
négy szív dobban egy otthonban.
Ha néha nehéz lesz az élet útja,
egy simítás mindig hazahív majd.
Mert ahol szeretet vár minden este,
ott a múlt már csak egy régi emlék.
Mert minden kutyának jár egy otthon,
egy kéz, ami simogat minden nap.
Nem számít a múlt, sem a könnyek sora,
a szeretet mindent újraírhat.
Ciri és Castor, most már együtt mentek,
a menhely kapuja mögött marad minden seb.
Robi és Zita lett a családotok,
és ez a történet örökké veletek megy.
Ciri... Castor...
Most már itthon vagytok.
Örökre