Már nem hiszek

Már nem hiszek a mesékben,
a szívek úgyis szétesnek.
A tükröm előtt állok némán,
egy idegen néz vissza rám.

A gyerekkorom nyomot hagyott,
minden sebem bennem maradt.
A szeretetet mindig kértem,
de csak csendet kaptam érte.


Minden nap felkelek még,
pedig belül elfogy a fény.
Mosolygok, hogy ne lássák rajtam,
mekkora vihar él alattam.


Már nem hiszek a szerelemben,
csak sodródom a végtelenben.
Itt vagyok, de nem vagyok szabad,
a lelkem lassan szétszakad.

Nem ölel át a szenvedély sem,
csak a csend ül kettőnk között.
Félek, ha egyszer egyedül maradnék,
még az élet is összetör.


Azt mondják, erős vagyok,
de senki nem látja a harcot.
Minden nap túlélni próbálok,
míg belül ezer darab vagyok.

Nem tudom, mit jelent otthon,
csak azt, hogy mindig menni kell.
A múltam minden lépésemnél
a vállamra nehezedett.


Voltak éjszakák, mikor azt hittem,
jobb lenne végleg eltűnni.
De valahol mélyen még pislákol
egy hang, hogy egyszer lehet más is.


Már nem hiszek a szerelemben,
de talán egyszer újrakezdem.
Ha megtanulom elhinni végre,
hogy én is érek valamit.

Mert minden nap, bár összetörve,
mégis felállok újra én.
És hátha egyszer nem a túlélés lesz,
hanem az élet az enyém.