Hm hm miért kell ez, hogy engem mindig csak a bánat ölel, a szívem fáj úgy érzem megszakad.. ölelhetne más is , hisz volna ki, de nem látja hogy a szívem mint sűrű eső könnyezik. Nekik adtam mindenem, az életem, értük éltem ők voltak a mindenem... De most már fáj amit látnom kell, és nem tudom hogy még meddig bírom el... Ez a bánat, ez a fajdalom napról napra jobban átölel, és szorít mintha már sohasem engedne el... Hogy még meddig bírom nem tudom, de ebbe szorító érzésbe én belehalok.... Vágyok a szép szóra, látni a boldogságukat, de úgy érzem már hiába, hisz őket nem bántja, hogy nékem a szívem fájdalma az életem ára.... Fáj, hisz nem így képzeltem el, de hiába ha a sors így rendelte el.....