Tanárainknak...

Az első padban félve ültem,
reszketett bennem a világ,
egy halk szó volt csak minden kincsem,
de tanítóm hitt bennem tovább.

Nem csak betűt, számot adott,
hanem hitet és erőt,
Benne láttam azt ki tudást adhat,
támogatást és életerőt.

Mert vannak emberek, kik nyomot hagynak bennünk,
egy mosollyal átírják a sorsunk csendesen.
Ha egyszer messze sodor majd minket az élet,
az út végén ott lesz a neve szívünkben.

És bár a percek elszállnak, mint az őszi szél,
a szeretet, mit kaptunk, örökké bennünk él.
Mert ott csillog bennünk az Ő fénye,
mit adni tudott el nem múló kedvességel.

Volt, hogy könnyeket rejtettünk,
de senki nem látta azt,
Ő a csendből is megértett,
s vígasztalt szava.

Mert nem a könyvek lapjain él
az igazi tudomány,
hanem abban, ahogy szeretni
minket megtanítottál.

Mert vannak emberek, kik nyomot hagynak bennünk,
egy mosollyal átírják a sorsunk csendesen.
Ha egyszer messze sodor majd minket az élet,
az út végén ott lesz a neve szívünkben.

És bár a percek elszállnak, mint az őszi szél,
a szeretet, mit kaptunk, örökké bennünk él.
Mert ott csillog bennünk az Ő fénye,
mit adni tudott el nem múló kedvességgel.

Mert vannak emberek, kik örökké velünk járnak,
minden kimondott szóban tovább élnek még.
És ha ma könny csillan itt a szemek sarkában,
az a hála csendje… és a szereteté.

Köszönjük, hogy hittek bennünk újra meg újra,
mikor félve indultunk az élet útjain.
Eljött az idő, hogy hálával megköszönjük,
amit tanáraink önzetlenül tettek értünk.