Anya, te voltál

Csendben hordtad minden terhünk,
úgy vigyáztál ránk éveken át.
Volt, hogy megtört az egész világ körülötted,
de mi ebből nem láttunk semmit talán.

Két kezedben ott volt az élet,
fáradt esték, álmatlan hajnalok.
Te akkor is mosolyogtál ránk,
mikor benned már elfáradt a holnap.

Emlékszünk a nyaralásokra,
az éjszakába nyúló szavakra,
mikor egy asztal köré ülve
összetartottál újra meg újra.

Anya…
te voltál a fény, amikor minden kihunyt,
te voltál az otthon, mikor minden megvadult.
Ha nem volt semmink, te akkor is hittél bennünk,
darabokra törve is egyben tartottál minket.

És most hallgasd meg végre a szívünk:
nem kell többé egyedül végigmenned semmin.
Mert ahogy régen mi kapaszkodtunk beléd,
most te dőlhetsz nyugodtan belénk.

Te voltál az otthon bennünk,
a biztos pont, a végtelen,
ha az élet vihar lett körülöttünk,
te fogtad a két kezünk csendesen.

Annyi év, annyi seb, annyi néma harc,
de nekünk mindig te maradsz…
az a hely, ahova hazatartunk.

Te vagy minden közös emlék,
minden nevetés bennünk él,
és bármerre sodor minket az élet,
a szívünk mindig hozzád tér.

Köszönünk minden átdolgozott éjt,
minden ölelést, minden hitet,
mi négyen örökké szeretünk téged…
pontosan úgy, ahogy vagy. ❤️