H

**Cím: Guppi, Nem Lettünk Család**

**Verse 1**
Annyira jó volt veled, még most is mosolygok rajta,
Melletted elaludni, mintha a világ megállna.
Reggel melletted ébredni, félálomban nézni rád,
Az az összebújós, nyugodt, meleg kis világ.

Járt volna nekünk valami díj,
Azért, ahogy összebújva ért a hajnali fény,
Nem kellett szó, nem kellett ígért jövő,
Elég volt, hogy ott voltál, és velem volt a nő.

**Pre-Chorus**
Jó volt hozzád bújni, jó volt lélegezni veled,
Minden mosolyodtól könnyebb lett a teher.
De a csendben már mocorgott valami árny,
Suttogta halkan: „Egyszer úgyis odébb áll.”

**Chorus**
Amikor csak mi ketten voltunk, minden olyan boldog volt,
De ahogy teltek a napok, egyre több embert engedtél be a zajból.
Nem láttad, hogy ők csak ártanak neked, húznak a sötét felé,
Én ott álltam melletted, jóban-rosszban, végig, de te nem néztél felém.

Guppi, nem tudtál elég lenni igaz szerelemhez,
Nem tudtál maradni egyetlen, igaz szívhez.
Gusztustalanul belevágtál a lelkem közepébe,
Kiszerettem belőled, nincs több szívverés ebbe’ a mesébe.

**Verse 2**
Luca és Hanna neveit suttogta a jövőnk,
Egy család képei égtek a szemünk előtt.
Én az elejétől fogva ott voltam, bármi jött is ránk,
De a te szíved ajtaján mindig résnyire nyitva volt a zár.

Másokat engedtél be, én meg csak szorítottam a kezed,
Te meg miattuk hazudtál, miattuk fordultál ellenem.
Nem vetted észre, hogy minden mosolyuk álarc,
Hogy csak lehúznak a mélybe, ahol lassan széthullasz.

**Pre-Chorus**
Én voltam, aki éjjel-nappal őrizte az álmod,
Aki a sebhelyeid helyére csókot álmodott.
De minden ölelésbe lopva érkezett a félsz,
Hogy egy nap rám zárul az ajtó, s te már nem jössz vissza még.

**Chorus**
Amikor csak mi ketten voltunk, minden olyan tiszta volt,
De ahogy teltek a napok, egyre több arc közt vesztél el, mint egy zajba fulladó dalod.
Nem láttad, hogy ők csak mérget csepegtetnek a véredbe,
Én álltam melletted, hűen, mégis hátat fordítottál a szívednek, velem együtt végleg.

Guppi, nem voltál elég egy tiszta lélekhez,
Nem tudtál horgony lenni egyetlen, igaz szívhez.
Gusztustalanul belevágtál a lelkembe, mély sebet hagyva benn,
Kiszerettem belőled, nincs több remény, a maradék csöndben.

**Bridge**
Luca és Hanna sincsenek, nem lettünk egy család,
Szétmállott az összes „majd egyszer” ígéret, mint homokból épült vár.
Az a nő, aki valaha boldogságot hozott, már nincs veled,
Most egyedül maradtál, a saját romjaid között ülsz, remegve.

Ígéreteid szertefoszlottak a szélben,
Akár a hamu, amit rég elégettem.
Én pedig továbbléptem, nem maradt semmi a mélyben,
Csak egy néma sebhely, ami nem fáj már ébren.

**Breakdown**
A múltunk már csak egy halk, elhalványuló szó,
Egy félbehagyott mondat, amit elnyel a rádió.
A neved bennem lassan, de végleg elcsitul,
Nem gyűlöllek, nem szeretlek – csak minden elhalványul.

**Final Chorus**
Amikor csak mi ketten voltunk, hittem, hogy örök