Jelen

Üres szobák, visszhangzik a csend,
tükörbe nézek, de nem látom, ki ment.
Kint zajlik az élet, bennem csak zaj,
szívem egy rom, minden érzésem baj.
Pánik ül a mellkasomon, mint egy kő,
fulladok bent, de kívül minden “jó”.
Sokan körülöttem, mégis egyedül,
mintha minden kapcsolat lassan elmerül.
(Refrén)
Magány a társam, ő nem hagy el soha,
egy pohár után jön a következő ma.
Bánatos dallam szól a fejemben bent,
keresem magam, de nem találok rendet.
Nincs egy kéz, ami húzna ki innen,
csak az ital, ami átölel minden.
Nevetek néha, de az is csak dísz,
belül szétesek, kívül még “tiszta víz”.
(Verze 2)
Tinder swipe jobbra, balra, de semmi,
üres beszélgetés, nincs aki kellene így.
Nem találok senkit, aki értene engem,
csak kérdések vannak, válasz nincs bennem.
Iszok, mert legalább addig nem fáj,
egy órára csend lesz a fejemben talán.
De másnap ugyanaz a kör újra,
örvénybe húz le a saját múltam.
Pánik roham jön, nem kapok levegőt,
mintha a világ rám omlana egyből.
Próbálok erős lenni, de szétesek bent,
ez nem egy sztori, ez a jelenem lett.