​Turbó Tacskó: A Bitumen Betyárja

Hajnali köd, a hengerfej izzik,
A tacskó szeme a távolba bízik.
Nem csak egy állat, egy acélos állat,
A dugattyú verése feszíti a vállat.
Szikrát vet a köröm az aszfalt ívén,
Dübörög a mélynyomó a kocsi szívén.
​
Kicsi a test, de a turbója hatalmas,
A hangja a fülnek nem éppen siralmas.
Fekete korom az égre feszül,
Aki csak látja, a földre kerül.
Váltó kattan, a gumi meg sikolt,
Ilyen tempót a világ még nem titkolt.
​
Elöl a fóka, hátul a nyúl,
A turbódízel motor vadul beindul!
Nincs menekvés, ha a gázpedál koppan,
A benzin a vérben egyszerre robban.
Vicsorog a hűtőrács, villan a fény,
Az utolsó kanyarban sincsen remény!
​
Tuningolt turbó, a láncait tépi,
A kilométerórát a tacskó nem nézi!
Zúzzon a metál, füstöljön a gyár,
Ez a tacskó ma éjjel a bitumen király!
​
Mindenki nézi, ahogy elhúz a gép,
A sötétített ablak mögött a kép:
Egy lógó fül, egy fénylő fekete orr,
Mögötte csak káosz és felszálló por.
Nem plasztik ez, ez a tiszta vas,
A kanyarban az ív olyan, mint a sas.
​
Dübörög a dob, a gitár meg tép,
A Turbó Tacskó mindenkit lelép.
Olajos mancsok a kormányra zárnak,
Itt ma már senkinek meg nem állnak.
A nitro-tartály az ülés alatt feszül,
Aki lemarad, az magára kerül!
​
Tuningolt turbó, a láncait tépi,
A kilométerórát a tacskó nem nézi!
Zúzzon a metál, füstöljön a gyár,
Ez a tacskó ma éjjel a bitumen király!