Két világ közt

Két világ közt állok, félúton valahol,
Egy szó még visszahúz, egy másik elragad.
Barátság ígéret, vagy több, amit adsz,
Szívem már nem tudja, merre szalad.

Egy éjszaka volt csak, mégis bennem él,
Mint fény az ablakon, ha hajnal felkél.
Az álom visszahív, újra és újra,
Hogy ugyanaz a csoda történjen meg újra.

Refrén:
Tudom, van közös jövőnk, csak hagyni kell még,
Nem siettetni azt, ami bennünk ég.
Ha az idő egyszer mellénk áll,
Ami most távol, majd egymásra talál.
Ha egyszer újra, egy másik éjen,
Összefutnánk csendben ugyanazon a téren,
Vajon felismernéd még bennem azt,
Aki akkor voltam — vagy már rég elhagytad?

Két világ közt állok, de érzem még,
Hogy valahol benned is visszhangzik ez a kép.
Egy éjszaka varázsa nem tűnik el,
Csak halkabban dobban — de örökre itt él.

Refrén (lezárás):
Tudom, van közös jövőnk, csak hagyni kell még,
Csendben érlelődni minden emlék.
És ha egyszer újra egymásra lelünk,
Nem lesz többé két világ — csak mi leszünk.