Lyrics
Írhatod, mert a szív beszél, ha szóra nyílik csöndben,
két vándor lélek összeér egy megtört években.
S mint két fáradt fa gyökere a mélyben összeforr,
úgy tartjuk egymást életünk minden viharaikor.
Két nehéz sorsú lány vagyunk, de szárnyunk lett a bánat,
s egyszerre értük el a fényt, bár más úton haladtunk át a tájnak.
Kezed kezembe simult, mint harmat a korai fényre,
s tudtam: barátságunk feloldja a holnap minden terhét, minden kérdését végre.
Ha jön a baj, fogod kezem, s én fogom a te kezed,
két lélek így tanulja meg, mit jelent igaz szeretet.
A múlt sebeit betakartad, mint selymet bont a hajnali pír,
s a csöndben szóltál: “Nem engedlek el, míg a világ csak él és hív.”
Én vagyok az idősebb – mondtad –, s eljön majd a perc talán,
mikor előbb indulok tovább a csillagok nak útján.
De ne félj, mert fentről nézem majd minden lépted neszét,
s a sorsszövött barátságunk nem tépi szét se tér, se ég.
Ha egyszer könny hull arcodon, s én már messze járok fenn,
a széllel küldök vigaszt, s melléd ülök csendesen.
Őrzöm majd álmaid, féltett titkaid, s minden napod felett
csillagként ragyogok, jelezve: sosem voltál, és nem is leszel egyedül velem.
Mert vannak kötelékek, melyeket nem érint halál,
mint folyó, mely az örök tengerbe visszatalál.
Mi így vagyunk: két sebzett szív, mely mégis fényt talált,
s a barátságunk örökké él, túl éjen, földön, túl az elmúlás falán
Style of Music
Pop, Rock, Film Score, Ballada