Az anyám

Van egy anyám, lakásotthon falai közt él,
Nem mese ez, hanem kemény, rideg tél.
Iskolába jár még, tanul, túlél,
Pedig az élet már ezerszer földre vert, szétcibált, kitép.
Én is ott vagyok, ugyanaz a rendszer,
Lakásotthon az otthonom, nem kérdez senki, nem ment fel.
Burka István a nevem, jegyezd meg jól,
Egy srác, akit nevelt az éjszaka, a beton, a folyosó.
Anyám neve Sarkovics Tamara,
Sokan csak néznek, de nem tudják, mi van alatta.
Erős nő, de a szeme fáradt,
Túl sok könny, túl sok harc, túl kevés holnap.
Iskola, szabályok, kamerás falak,
A szívünk szabad lenne, de a világ ránk zárta magát.
Anyám ott tanul, én meg ott élek,
Két sors egy helyen, ugyanaz a bélyeg.
Lakásotthon, hideg ágy, néma esték,
A csend hangosabb, mint bármilyen veszekedés.
De a vére bennem van, az tart talpon,
Akármi történik, nem török meg napon.
Néznek ránk furán, mintha kevesek lennénk,
De aki ennyit kibír, az már túl sokat élt.
Burka István vagyok, ez az én nevem,
Nem szégyen a múltam, ez edzett meg engem.
Anyám Tamara, én meg a fia,
Két összetört élet, de egy a hitünk ma.
Egyszer kijutunk ebből a körből,
Esküszöm, felállunk mind a kettőnk gödréből